|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Bartalis Ferenc 1999. október 29.Okt. 28-án a kormányülésen visszavonták Vasile Salcudean jelölését Kolozs megye prefektusi tisztségébe. Alexandru Farcas prefektus felmentése után az új prefektus kinevezése miatt belharc robbant ki a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (KDNPP) kolozsvári szervezeténél. - A kormány tartalékából kétmilliárd lejhez jutottak a magyar történelmi egyházak. E határozat a magyar egyházfőknek Radu Vasile miniszterelnöknél tett múlt heti látogatásának eredménye. A pénzt elsősorban a lelkipásztorok fizetésének kiegészítésére fordítják. - Sepsiszentgyörgyön az Árkádos-házat, amelyben eddig az állami levéltár működött, a Művelődési Minisztériumhoz utalták, az ingatlan a Keleti-Kárpátok Múzeumának ad majd otthont. /Kiss Olivér: Kétmilliárd lej a magyar egyházaknak Visszavonták Salcudean jelölését. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 29./ Puskás Bálint Zoltán szenátor okt. 29-én, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy borúlátó Románia EU-csatlakozását illetően. Kijelentette, hogy mind az előző, mind a jelenlegi kormánykoalíció felelős, amiért a pénzintézetek és külföldi befektetők Románia szavahihetőségének elvesztése miatt maradnak távol. Közölte, hogy a magánosítás során 26 millió német márkával, 1,4 milliárd USA-dollárral és 14 684 milliárd lejjel lett gazdagabb az államkassza, de ennek felhasználásáról hallgat a pénzügyi tárca. Hozzátette azt is, hogy Romániában pillanatnyilag becslések szerint a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 55-60 százalékát teszi ki a feketepiac. A szenátor elmondta, hogy a levéltárnak otthont adó sepsiszentgyörgyi Lábasházat a belügyminisztériumtól a művelődésügyi tárca venné át a Keleti-Kárpátok Múzeuma számára. Eckstein Kovács Péter kisebbségügyi miniszter közbelépett, és ezt egyelőre megakadályozták. A Lábasházban töltötték életük utolsó napjait a forradalom újbóli kirobbantásáért létrehozott ún. Makk-féle összeesküvésben való részvételért 1852-ben halálra ítélt és kivégzett Váradi József és Bartalis Ferenc székely vértanúk. Ezért szorgalmazzák, hogy a ház a megyei vagy a városi tanács tulajdonába kerüljön. /Minden egyezség felborul. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 30./ Előzmény: Radu Vasile miniszterelnöknek kinevezése utáni első útja Kovászna és Hargita megyébe vezetett. 1998. április 16-án Sepsiszentgyörgyre érkezett és megbeszélést folytatott a helyi vezetőkkel és találkozott a helyi román szervezet, az Andrei Saguna Liga tagjaival. A Liga képviselői azt szorgalmazták, hogy az állam támogassa a Román Szellemiség Múzeumának létrehozását, intézkedjen, hogy legyen román tannyelvű osztály minden iskolában, azaz szüntesse meg "az elkülönítést", védje meg a románságot az autonómiatörekvésekkel szemben, érje el, hogy minden helyi intézményben legyenek románok, és szavatolja a román nyelv hivatalos jellegét. /Szabadság (Kolozsvár), 1998. ápr. 17, 18./ A tervezett Román Szellemiség Múzeumát Keleti Kárpátok Múzeumának is nevezték.2004. július 10.Júl. 10-én Rákóczi-portrészobrot avatnak Sepsiszentgyörgyön. Azért most, mert Erdélybe a kuruc világ késve, 1704-ben köszöntött be. II. Rákóczi Ferencet 1704. júl. 8-án a gyulafehérvári országgyűlésen választották Erdély utolsó fejedelmévé. A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművészt kérte fel az alkotásra. Nem messzire a Rákóczi-szobortól a múlt évben leplezték le Kossuth Lajos portréját. A Szent József-plébániatemplommal átellenben, a Mikes Kelemen nevét viselő líceum épülete előtt van a fejedelem hűséges apródja, zágoni Mikes Kelemen szobra. Ugyancsak közel van a város szimbólum értékű Lábas Háza, az egykori háromszéki császári kommandó épülete, néhány napig a Makk-féle összeesküvés két mártírjának, Váradi Józsefnek és Bartalis Ferencnek a siralomháza. A régi megyeháza patinás épületén Gábor Áronra emlékeztető márványtábla áll. Két sepsiszentgyörgyi könyvtáros-helytörténész, Demeter Lajos és Éltes Enikő a szoboravatás alkalmából egy füzetre való históriai dokumentumot gyűjtött össze II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen emléke Háromszéken címmel. A tervezett kiadvány helytörténeti, tankönyv-kiegészítő értékű. /Sylvester Lajos: Rákóczi Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 10./2008. március 17.Az idei március 15-i rendezvényekből kiemelkedő a Sepsiszentgyörgyön felújított Lábas Ház, melyet a város lakói birtokba vettek. Az itt élők két évszázad múltán először tudhatják magukénak azt az építményt. Röviddel 1848 után a Huszárezred Parancsnoki Székháza Siralomházzá nyomorodott, Bartalis Ferenc és Váradi József ennek az épületnek a börtönpincéiben töltötte utolsó éjszakáját. Ez az érzelmi kötődés az alapja annak a féltésnek is, amely az épületet övezte. A Lábas Ház 2000-ben a város tulajdonába került, és elkezdődött az a nyolc évig tartó, akadályokat hárító munka. Az épület felújítása Háromszéktől Bukarestig és Kiskunhalason át Budapestig terjedő rendkívüli szakmai, anyagi és politikai összefogást feltételezett. Így lehetett Siralomházból a szellemi építkezés, a Jóreménység Házává. /Sylvester Lajos: A Jóreménység Háza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 17./2008. október 7.Marosvásárhelyen október hatodikán a Bolyai Farkas Líceumban vetített képes előadással tisztelegtek a hősök emléke előtt. 1850-ig, Haynau nyugdíjazásáig 4628 magyar forradalmár ügyét tárgyalták. Közülük ötszáznak írták alá a halálos ítéletét, végül 110-et végeztek ki. 1850 után is folytatódtak a kivégzések. Marosvásárhelyen, a Postaréten végezték ki 1854. március 10-én Török Jánost, a Református Kollégium tanárát és társait, a székelyföldi Habsburg-ellenes összeesküvés szervezőit, Váradi Józsefet és Bartalis Ferencet pedig Sepsiszentgyörgyön. /Nagy Botond: Gyásznapi megemlékezés a Bolyai líceumban. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./2013. március 9.Volt egyszer egy Makk-féle összeesküvés, és mártírokká lettek hőseinkAz erdélyi magyarság nem csak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékét őrzi kegyelettel. Mikor a nemzet porba hullt, reményt vesztett, székely hősökben lobogott fel újult erővel, hatványozottan a szabadságvágy. A ’49-es kegyetlen megtorlások dacára volt merszük, bátorságuk szervezkedésbe, harcba kezdeni. Ők a Makk- féle összeesküvők. Székely vértanúkként eddig hármukat ismerte jobban a világ. A Marosvásárhelyi Rádió szorgalmazására újabb nevek, történetek kerülnek be a köztudatba. Az ott elhangzott műsor szerkesztett változatát most olvasóink is kézbe vehetik. A szerzők: Bakó Zoltán, Gáspár Sándor, Kádár Gyula, Ötvös József és Vajda György. Bágy leghíresebb szülötte Pár évvel ezelőtt Papp Vilmos, Budapest-Kőbánya református lelkipásztora könyvet írt a nevezetes magyar református presbiterekről Őrállók címen. Akkor keresett meg engem is, hogy esetleg valamilyen festményt, rajzot, esetleg kőlenyomatot ismerünk-e Török Jánosról, a székely vértanúról, marosvásárhelyi presbiterről. Könyvekben és a Teleki Tékában való utánajárás nyomán szomorúan állapítottuk meg: nem maradt róla semmilyen rajz, de személye és emléke mégsem ment feledésbe. A marosvásárhelyi Postaréten álló emlékmű felirata utal székelyföldi származására. Bágy a Homoród mente székely unitárius falvai között ma is élő református közösség. A közel kétszázan ott élő bágyiak ma sem felejtették el falujuk leghíresebb szülöttjét, az iskola előtt egy kopjafa emlékeztet: itt született 1806-ban Török János. Korának jól bevált gyakorlata szerint a szorgalmas székely fiút tízévesen beíratták a székelyudvarhelyi református kollégiumba, ahol előbb szolgadiákként, később pedig magántanítványok oktatójaként végezte tanulmányait. Tizenhat évig volt a kollégium tanulója, majd az erdélyi négy református kollégiumban tett sikeres vizsgája nyomán külföldi tanulmányútra mehetett. Berlini peregrinációja után hívják meg a marosvásárhelyi református kollégiumba történelemtanárnak, majd a teológia professzora lesz itt haláláig. Az 1848-as magyar szabadságharc megosztotta a kollégium tanárait. A császárhű tanárok – köztük Bolyai Farkas – ellenezték a fiatalok hadba vonulását. Török János harcra, szabadságharcra buzdította tanítványait. 1848 őszén Gedeon tábornok könnyen bevette Marosvásárhelyt, és Török János professzort több társával együtt túszként Nagyszebenbe záratta, ahonnan csak féléves rabság után Bem József tábornok honvédjei szabadították ki. Világos nem ölte meg a szabadságvágyat A levert forradalom után a nép egy részében még ott égett a szabadság vágya. A Makk József ezredes által szervezett mozgalom egyik erdélyi összekötője és irányítója lett bágyi Török János. A Makk-féle összeesküvés leleplezése után, 1852-ben Gálffy Mihály sógorával és Horváth Károly nevű tanítványával együtt letartóztatják, újból Nagyszebenbe zárják, ahol a haditörvényszék 1853. október 11-én kötél általi halálra ítéli őket. 1854 márciusában hozzák vissza Marosvásárhelyre, és március 10-én a Postaréten kivégzik. Halálával megszűnik Marosvásárhelyen a teológiai oktatás, azaz a lelkészképzés. Bágyi Török János nemcsak azért volt a marosvásárhelyi református kollégium egyik híres és nevezetes tanára, mert 48 évesen vértanúhalált halt a magyar szabadságért, hanem az ötödfél évszázadnál is öregebb székelyföldi kollégium jól képzett nevelője volt. Nyomtatásban megjelent tankönyvei mellett 33 műve maradt kéziratban. Egykori tanítványa, Deák Farkas így emlékszik vissza rá: "Mindenkivel tudott a maga nyelvén beszélni. Sok szegény székely fiú megkönnyezte, meggyászolta, kiknek ő atyja volt. Nem egy özvegy nő kereste fel és öntözte könnyeivel sírját, kiknek gyermekeit atyai gyámsága alá vette és embert csinált belőlük". Visszacseng a múlt Magyar és szűkebb hazánk, Erdély történelmében is vannak, akik megérdemlik, hogy nemzeti panteonba kerüljenek, és ne csak ünnepekkor, megemlékezésekkor említsék a nevüket. Ezt érdemeli a firtosmartonosi Gálffy Mihály is, akinek élete, tragédiája példaértékű a mai és a jövőbeli fiatal generációknak is. Elemi iskoláit szülőfalujában, Firtosmartonosban, a gimnáziumot Székelykeresztúron, jogi tanulmányait Kolozsvárt végezte. 1843-ban az alma materében rendezett nagyszabású vívóversenyen mindenkit, még két vívómestert is maga mögé utasítva győzedelmeskedett. Előbb Székelykeresztúr szolgabírája lett, majd 1848-ban ügyvédi irodát nyitott Marosvásárhelyen. Itthon alapozta meg tudását és indult el a fényes karrier útján. Igazságérzete ösztönözte arra, hogy részt vegyen az 1848-as szabadságharcban. Mi sem lehet nemesebb eszme, mint az idegen elnyomás és hatalom ellen küzdeni, olyan egyetemes polgári értékek mellé szegődni, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, a prosperitás, amelyet egy új világrend megteremtése jelentett volna. De mint oly sokszor, a történelem most is megismételte önmagát. A nagyhatalmak összefogtak, hogy az "ősi rendet" megvédjék: katonai túlerővel, cselszövéssel, árulással, az együtt élő nemzetek összeugrasztásával. Visszacseng a múlt most is, amikor azon vitatkozunk, hogy ki a létjogosultabb a Kárpátok ölében, kinek a szimbólumai erősebbek, s azokat kiáltják ki hősöknek, akik a nagyhatalmak játékában arra kényszerültek, hogy békésen együtt élő nációk húsába harapjanak. Mi lett volna, ha sikerül? A marosvásárhelyi Postaréten felállított obeliszk felkiáltójel. Üzenet a múltból a jelennek, s iránymutató a jövőnek. A Makk-féle összeesküvésben résztvevők hittek abban, hogy meg tudják fordítani a történelem kerekét, hogy mindenek fölött győz az eszme, amely tiszta, őszinte s haladó, hittek Kossuth Duna menti köztársaságában, s abban, hogy az emigrációba menekült politikus visszatérte elég lesz ahhoz, hogy a kioltott forradalmi láng újra, lobbanjon. Gálffy Mihály nem kevesebbet vállalt magára, mint azt, hogy a száműzetésből hazatérő Kossuth Lajost erdélyi hatalomra juttassa. El lehet játszadozni a gondolattal: mi lett volna, ha sikerül? Milyen gazdasági fejlődés indulhatott volna be a szabad és független Erdélyben, ha Kossuth, Széchenyi és a kor haladó magyarjainak eszméi megvalósulnak? De a nagyhatalmi érdekek nem ezt akarták. A franciák, akiktől az összesküvők segítséget kértek, elárulták őket. 1918-ban, 1956-ban is hiába várta e kis ország(rész), hogy melléálljanak. Az árulást követően kémek hálózatával ásták alá azt a szervezkedést, amely nemcsak egy szűk körű csoport érdekeit szolgálta volna. S került Júdás elég, pl. a kisgörgényi Bíró Mihály földbirtokos, aki az összeesküvőket kiszolgáltatta az akkori hatóságoknak. Sorsuk megpecsételődött, és azt hiszem, büszkén vállalták a kihallgatás, a nehéz börtön kálváriáját, a halálos ítéletet. Amikor 1854. március 10-én a székely vértanúkat Marosvásárhelyen keresztül állig felfegyverzett katonák a postaréti vesztőhelyre kísérték, a lakosok tiltakozásul fehér szalagot tűztek ki ablakaikba. A béke szimbólumát egy olyan városban, amely, ha nem esik az árulás áldozatául, talán az új forradalom központjaként eltörölhette volna Világos szégyenét. Ezt a gesztust sem szabadna felednünk, s most is eszünkbe juthatna, amikor javában dúl a "zászlóháború". Jó lenne, ha 159 évvel a szomorú esemény után úgy emlékeznénk Marosvásárhelyen a mártírokra, hogy fehér szalagokat fonunk együtt: magyarok, románok, szászok és zsidók, azoknak a leszármazottai, akiket évszázadokon keresztül a nagyhatalmak átvertek. Gálffy Mihály és a névtelen hősök áldozata csak akkor nem volt hiábavaló, ha tanulunk végre sorsukból. Gálffy Mihály drágán megfizetett az eszméért. Feleségét, Rozáliát is halálra ítélték, végül a kufsteini várbörtön hűvös falai között végezte. Két árvát hagytak maguk után. Nem világra szóló történet, de tanulságos. Tanulságos? Hol zsarnokság van... Jó száz évvel a székely vértanúk kivégzése után fogalmazta meg az önkény, a zsarnokság lényegét Illyés Gyula. Mert a Habsburg ugyanolyan kegyetlen és öntörvényű volt, mint a későbbi kommunista. Olykor még ismétlődtek is a történések. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Horváth Károly fiatal földbirtokos teleki házába vezetett Rózsafi útja, amikor a Makk- féle összeesküvés szálait kezdték bogozgatni. És hová máshová mehetett volna nagyobb biztonsággal, mint az alig huszonhárom éves székely birtokoshoz, akinek zsenge kora ellenére már komoly forradalmi tapasztalat állt a háta mögött. Ahhoz a Horváthhoz ment, aki a forradalom kitörésekor azonnal nemzetőr tisztnek jelentkezett, s amikor az oroszok betörtek, a Kossuth-huszárokkal vágta a rendet az ellenség soraiban. S aki Kazinczy tábornok oldalán állt akkor is, amikor Zsibónál le kellett tenni a fegyvert. Ahhoz a fiatal földbirtokoshoz ment, aki nem menekült sem török, sem olasz földre, de a külföld felé igyekvő menekvőket segítette, hogy átjussanak a határokon. Tudta-e, hogy rá itt még szükség lesz, sejtette-e, hogy még egyszer el kell mennie iskolái városába, arra az utolsó, vissza nem forduló útra? Ma már talán senki nem tudja, hol van az a szőlős Balavásáron, a Horváth Károly szőlőse, ahol a bukás elindult. Vagy folytatódott? De azt tudjuk, hogy hol volt Nagyszebenben a székely vértanúk fogdája, tudjuk, hogy hol volt Vásárhelyen az utolsó éjszakájuk, mint ahogyan tudjuk azt is, hogy mit mondott Horváth az őt szólásra bírni akaró Tapfernernek. Azt mondta: "Hiszem, hogy találtak önök most is árulót, de azért apportírozni ezt a becsületes székely népet a német nem fogja megtanítani soha." Huszonöt éves volt Horváth Károly, amikor a vásárhelyi Postaréten kivégezték. Elfogatásakor az osztrák törvények értelmében még kiskorúnak számított, hisz nem töltötte be a 23. életévét. Kijárt volna neki a kiskorúakat illető mentesség. De nem járt ki. Mint ahogyan valamivel több mint száz évvel később nem járt ki Mansfeld Péternek sem. Mert hol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Várady József és társai… A Makk-féle összeesküvés külön fejezete volt a Várady József vezette mozgalom. Várady akkor vállalja a fegyveres ellenállás szervezését, amikor a Marosvásárhely központú székely összeesküvés már elbukott. Ekkor vakmerőségre, bátorságra, makacsságra, nagy elszántságra és önbizalomra volt szükség. Várady épp ilyen adottságokkal rendelkezik. Az alig 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvéd, negyvennyolcas huszár a legalkalmasabb személy egy székely szabadcsapat szervezésére. Várady 1852. július közepe táján érkezik Háromszékre. Kezdetben a Sepsiszentgyörgy környéki falvakból szervezi a mozgalmat, majd az erdővidéki Bibarcfalván. A később vértanúságot szenvedő bibarcfalvi Bartalis Ferenc mint levélhordó kétszer jár Makk ezredesnél Bukarestben, írásbeli és szóbeli utasításokat közvetít. A titkos mozgalom Háromszéken eredményesebben működik, mint más régiókban. Így például a mátisfalvi Benő Miklós egymaga félszáz fős szabadcsapatot fegyverez fel. Várady kapcsolatot létesít a csíki vezetőkkel is. 1853. október 2-án Bibarcfalváról – ötvenfős csapata élén – Csíkba indul. Terve az, hogy a csíkszentkirályi erdőkben bevárja a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd egyesült erővel megtámadja a csíkszeredai és a sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat. A pénztárakban talált pénzzel tovább növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, majd egyesül a külföldről érkező, a Makk ezredes vezette sereggel. Mivel a táborozók összeütközésbe kerülnek a helyi lakossággal, mert azok nem ismerik a szabadcsapat céljait, a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága hamar tudomást szerez róluk, és 1853. október 6-án nagyszámú katonaságot küld ellenük. A hadsereg meglepetésszerű támadása miatt a szabadcsapat felbomlik. Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést, a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítél. Akik nélkül nem teljes a kép Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig nélkülük nem teljes a kép, áldozatuk éppoly nemes és éppoly mérhetetlen, miként Török János, Gálffy Mihály és Horváth Károly áldozata. Közkatonái voltak a szabadságharcnak, közkatonái az összeesküvésnek, mártírjai a szabadság iránti küzdelemnek. Életükről, halálukról alig tudunk valamit, pedig fordulatos sorsukról, jelkép értékű életükről még ma is filmet forgathatnánk. Május 27-én Marosvásárhelyen végezték ki őket, csaknem egy hónappal katonai parancsnokuk, Várady József kivégzése után. Bertalan László katona volt, szökött katona. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853 március 4- én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában, amely arra készült, hogy kirobbantsa a fegyveres felkelést, de legalábbis kiszabadítsa az összeesküvés fogságba került vezetőit. Bertalan László Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül néhány könyvből és internetes publikációból megtudni róla. Vajon hogyan került a Coronini gyalogezredbe, amelynek egyik százada Szentágotán állomásozott? Büntetésből besorozott honvéd lett volna, ahogyan még sok százan a szabadságharc leverése után évekig a császár katonái lettek? Életkora alapján Bertalan Lászlóról leginkább erre gondolhatunk. Hiszen a forradalom lendülete sok fiatal legényt vitt a szabadságharc zászlói alá. Ráadásul Erdővidéken, Bodvajon öntötték Gábor Áron több ágyúját is, az erdővidékiek ugyancsak szép számban voltak jelen a szabadságharc egységeiben. Tán legnagyobb Bibarcfalván volt a szabadságvágy. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Úgy tűnik, ebben az erdővidéki faluban sokkal nagyobb volt a változás iránti vágy, hiszen szinte önálló egységet lehetett volna szervezni a bibarcfalviakból, akik bekapcsolódtak a szabadságharc újraindításáért megkezdett szervezkedésbe. A Coronini gyalogezredet különféle helyszíneken említik a hadtörténeti utalások, szegény Bertalan László összejárhatta a Habsburg birodalom több országát-tartományát, amíg fátuma Szentágotára nem vezérelte. Innen már megszökött. Két nap gyaloglás árán is hazajuthatott az erdővidéki medencébe. Szökött katonának bujkálnia kell, de Bertalan nyugodtan meghúzódhatott volna a havason, pásztorként, amíg lecsendesedik a világ. De Bertalan László mindjárt az elején belép a szabadcsapatba, sőt felelős megbízatásokat is vállal – élelmet rekvirál a bajtársainak. Bár a székelység is forrongott, a krími háborúban az oroszok és törökök szembekerülése azzal a lehetőséggel kecsegtette a szabadságharc híveit, hogy itt az alkalom újrakezdeni a harcot, de a szerveződő csapat mégsem kapott tömegtámogatást. Néhány hét után már nehéz volt adományokból élelmezni is a kis sereget, nemhogy tovább fejleszteni. Így az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. 12 embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8-10-12 év fogságot kaptak "ke-gyelemből". Az ítéleteket április 6- án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. Ennek a bravúrnak a részleteiről hallgatnak a krónikák. Egy hónapig is üldözték a szökevényeket, amíg sikerült újra elfogni őket és végrehajtani rajtuk az ítéletet. Bertalan László is Marosvásárhelyen halt meg, 1854. május 27-én, 159 évvel ezelőtt. Halálos ítéletét kétszeresen is példastatuálásnak tekinthetjük, hiszen fegyveres fellépése neki sem volt súlyosabb, mint társainak. De ő szökött katona volt – valószínű, hogy erőszakkal sorozták be, de ez nem lehetett mentsége a hadbíróságon. Az erőszakos vagy csalárd toborzás megszokott módszer volt abban az időben a világ legtöbb abszolutista hadseregében. Ugyanakkor fegyverrel rekvirált élelmiszert – egy ökröt – a csapatnak, tehát az állami hatóságok hatáskörét sértette. Ezt pedig nem tűrték. 24 évesen akasztották föl. Alig fél esztendeig tartott a vitézi élete A székely vértanúk közül Benedek Dánielről tudunk a legkevesebbet. 26 éves volt, amikor meghalt. Petőfi 26 évesen egész életművet hagyott maga után, Benedek Dániel talán ezután mutathatta volna meg, mire képes. Bibarcfalvi legény, a szökött katona, Bertalan László kenyeres pajtása. Miután Bertalan hazaszökött az osztrák seregből, együtt állnak be Váradyhoz. Benedek Dániel fiatal feleségét és pici gyermekét is otthon hagyta. Számára alig fél esztendőt tartott a vitézi élet – hacsak nem volt ő is azelőtt a nemzetőrségnek vagy a honvédségnek katonája. De erről nem szólnak a források. Csak arról, hogy a halálos ítélet végrehajtása elől megszöktek, és csak alig egy hónap után tudták csak elfogni őket. Hogy sikerült megszökniük? Sokatmondó az a csend is, amely ezt a történetet övezi. Legényes dac, vagy a remény tartotta őket a környéken? Nem tudni már, pedig a hegyeken át a két legény átjuthatott volna Moldovába, s ahogyan sok ezren, a száműzetés éveit ők is átvészelhették volna. De maradtak. Benedek Dánielt is utolérte a végzete, április 20-án megszökött ugyan, de május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Mrosvásárhelyre hurcolták, és május 27- én már pergett is a dob, a hóhér végezte feladatát. Máig rejtély, hogy miért hiányzik nevük is az obeliszkről, hiszen áldozatuk ugyanakkora – életükkel fizettek a szabadság álmáért. Katonának szegődtek – de odaadásuk, helyzetfelismerő képességük mutatta, hogy tehetséges, többre hivatott emberek voltak – ám sorsuk másként fordult. Árulóvá, esküszegővé viszont nem váltak soha. Bibarcfalva három vértanút is adott a magyar szabadságnak. Mindhárman Székelyföldön nyugszanak – ketten Marosvásárhelyen, Bartalis Ferenc Sepsiszentgyörgyön. És mennyi mindent nem tudunk meg Az elítéltek között sok volt a mai Maros megye területéről származó. Íme, néhányuk: Bereczky Sándor torboszlói (12 év), Albert János sáromberki, Musnay Pál szentistváni, Gál Antal szentgericei (10-10 év), Kenderessy Elekné Boér Anna mikefalvi (ő az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én szintén kegyelmet kapott), Bitai Mihály mezőcsávási, Dózsa Sándor makfalvi (10-10 év), Demjén (Dimény?) Lajos marosvásárhelyi, Nagy Dániel mezőbándi, Horváth Gáspár vajai, Deák Farkas marosvásárhelyi (5-5 év), Hajnal Róza marosvásárhelyi (Hajnal József marosvásárhelyi városi hivatalnok leánya), neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15- ről, Albert Márton vajai, Sófalvi József nyomáti (6 év), Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébet marosvásárhelyi (8 év), s a désfalvi Boncza Imre, Ady Endréné Boncza Berta nagybátyja, akit 10 évre ítélték. Emlékük legyen áldott! Népújság (Marosvásárhely), 2013. április 4.Fába vésett, szavak szórta történelemBalázs Antal nyugalmazott néptanítóról, a Nyikó mentéről Háromszékre házasodott pedagógusról, művelődésszervezőről, népi faragómesterről, vőfélyről sokat hallottak olvasóink. Ebben az esztendőben éppen kerek fél évszázada annak, hogy „háromszékivé lett”. 1963-ban nevezték ki a mikóújfalusi iskola igazgatójának, ahol tíz esztendőt tanított. Ebből az alkalomból köszöntötték az iskola pedagógusai, ezen a találkozón beszélgettünk vele. Hogy az iskola névadójával, Fejér Ákossal közösen rendezték a régi tanoda udvarának sokat emlegetett sportpályáját, érthető, az azonban a beszélgetés során derült ki, hogy kollégaként Fejér Ákos minden nagy külföldi biciklis útján részt vett, a müncheni olimpiára induló csapat élén neki kellett pedáloznia, hiszen Fejér Ákos lába megsérült. Kerek tíz esztendőt tartó tanítóskodás után helyezték pionírházi oktatónak. A sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskola tanítójaként vonult nyugalomba. A nyugalminak alig nevezhető több mint egy évtized is meghozta-hozza hasznos gyümölcseit. A szabadságharc emlékére – Ötletesnek és szellemesnek nevezhetőek azok a faragványok, amelyek révén téged ismernek. Ötleteid ugyanannyit érnek, mint maga a faragvány, amelybe belevésted és az avatók alkalmával megmagyaráztad azok üzenetét! Én ebben látom a határokon túlra nyúló faragott alkotásaid értékét. – Nem titok, hogy megragadtam a történelmi eseményeink, évfordulóink nyújtotta alkalmakat – kezdte az életének 77. évét taposó mester. – Ilyen a szabadságharc emléke is. Nem kisebb helyen idéztem ezt kopjafával, mint Monokon, Kossuth Lajos szülőhelyén. Sepsiszentkirályban egy 1802-ben épült székely ház gerendáját ajánlották fel nekem nyersanyagnak. Beugrott az ötlet: hiszen Kossuth is abban az esztendőben született! 2002-ben, a 200. évfordulóra elkészült emlékkopjám. Monok központjában szentelték fel a művelődési ház előtti parkban. Utam alkalmával tudtam meg, hogy Kossuthot tulajdonképpen a Monok melletti Golop határában szülte meg édesanyja egy forrás közelében. Bizonyára Monokon anyakönyvezték, s így azt tartják szülőhelyének. Beszélgetés közben jutott eszünkbe, amit néhai Mike Bálint dálnoki református lelkész mondott, hogy állítólag márkosfalvi Barabás Miklóst, a nemzet festőjét is Dózsa falujában szülte dálnoki származású édesanyja. Onnan vitték szekérrel Márkosfalvára, ott jegyezte be az anyakönyvbe a falu kálvinista papja, s szülőhelyéül így Márkosfalvát jelöli a történelem. – Hazafelé – folytatta Balázs Antal – a monoki emlékkopja kicsinyített mását a debreceni nagy református templomnak adományoztam, hiszen Kossuth kötődött Debrecen városához, már éltében a város díszpolgára volt. A kopját az oratóriumban helyezték el. – Ha a kötődésről nem tudtál volna, a hajdúváros számára készült emlékkopja sem készülhetett volna. Egy alkalommal a Békés megyei Földesen találkoztunk a Kárpát-medencei vőfélyek találkozóján, ahol mint visszatérő vendég voltál jelen... – Ott is a művelődési ház előtt áll egy kopjám ama neves vőfélyek emlékére, akik már kidőltek a sorból. Arra helyezik el az emlékezés virágait a hagyományos földesi találkozókon. Ilyen volt például az általam nagyon tisztelt kézdialmási Kovács Dénes bátyám, a hagyományőrző vőfély és faluismerő. Évszámoktól súlyos a nemzet kopjafája – Térjünk haza. Egyik nagyon szellemes és értékes alkotásod a nemzet kopjafája. Hogyan született meg ennek a gondolata? – A tulajdonképpeni prototípusa Mikóújfaluban áll. Áldott emlékű Kónya Ádám tanár úrral ötlöttük ki közösen. Színes bevésett évszámok jelzik a magyar nemzet győzelmes csatáinak esztendeit és gyászos veszteségeinek évszámait, hogy tartsák ébren a számok az emlékezetet! Több is készült már belőle, mert hála Istennek, nincsen olyan hely a magyarok lakta területen, ahol ez ne érné el a célját. A sepsiszentgyörgyi unitáriusok kapcsolatban állnak a délmagyarországi Csólyospálossal, oda is készült egy ilyen emlékkopja. Két egyforma kopját rendelt Székkutasra Rostás János is, aki a magyarországi rendszerváltáskor szabadult fogságából. Faragtam kopjafát a magyarországi kollektivizálás két halálos áldozatának, a székkutasi Fehér Gárda tagjainak, akiket a Szegedi Csillagbörtönben végeztek ki (1951), és nyugvóhelyük sem ismert. A nemzet kopjafája áll Mikóújfalu két testvértelepülésén, a Kecskemét közeli Balószögön és Bálványoson. A Budapest-ferencvárosi Futball Klub helyezte el azt az emlékkopjámat, amelyet a 2011-ben elhunyt aranylabdás Albert Flórián, a nemzet sportolója emlékére készítettem. – Sepsiszentgyörgy második otthonod lett, történelmi emlékkopjákkal állítottál emléket a Székely himnusz szerzőpárosának, a negyvennyolcas kormánybiztos Berde Mózsának. Egyik csúcsteljesítményed a megyeháza mögötti park kopjasora, mely a tizenhárom aradi vértanúnak állít méltó emléket. – A vértanúk emlékkopjája önálló gondolat volt. Azon elmélkedtem október 6-ra gondolva, hogy van-e még olyan nemzet Európában, amelynek tizenhárom magas rangú katona vértanúja legyen, köztük tábornok is, akik bár nem is voltak mind magyarok, de érzelmileg magyaroknak érezték magukat, elkötelezték magukat a magyar nemzet ügye, a forradalom mellett. Ha egy más nemzetnek tizenhárom ilyen rangos vértanúja lenne, tizenhárom olyan magas emléket állítottak volna nekik eddig, mint legalább a kolozsvári Avram Iancu-szobor vagy a párizsi Eiffel-torony! Ennek az emléksornak itt, Sepsiszentgyörgyön helye van. A helyszínt is én ajánlottam a polgármesternek, aki jónak találta, hiszen ha a megyeháza Gábor Áron Terme a háromszéki forradalom alfája, akkor a tizenhárom vértanú kopjasora méltán lehet annak ómegája. Kiváló hely egy állandó emlékpark számára. Már arra is gondoltam, hogy ott lenne a helye Váradi József és Bartalis Ferenc 1854-es vértanú emlékkopjáinak is. Harmincéves kocsimmal is eljutottam Debrecenbe, meg ahova akartam, örvendek, hogy maradandót és szépet tudok magam mögött hagyni. A Berde Mózsa-kopjafát is csak azért faragtam, mert ő egy olyan hálás lelkű unitárius ember volt, akit nem szabad elfelejteni, hisz azóta sem született hozzá hasonló egyetlenegy sem! Ő a miénk, és nem várhatjuk, hogy más állítson emléket neki. Mert ki találta volna ki, hogy menjek el Aradra, és onnan, ahol a bitófák álltak, hozzak véráztatta földet, s belehelyezzem egy-egy dióhéjba, majd beillesszem az emlékkopjákba az erre felhagyott és lezárt üregbe? S ami a fő: ebből több mint 150 darabot készítettem, és azt mind-mind elajándékoztam azoknak, akik megérdemelték, érezték ama csekélységnek a súlyát. Ez egy megújuló gondolat volt, akárcsak a 64 vármegye rögei, amelyeket az országzászló-talapzatokban helyeztek el a bécsi döntés után. Ami pedig a Székely himnusz faragott emlékművét illeti: hadd ismerjék meg az ott elhaladó diákok, a sepsiszentgyörgyiek himnuszunk eredetét, melyet az utóbbi években immár szabadon és mindig éneklünk, mert tudnunk kell, hogy a nehéz időkben oda kimenekülő magyarok énekelték először a Budai-hegyekben, majd pedig egy női kórus 1922-ben és az azt követő években. Legalább ennyire fontos az, amit a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom mellett felállított kopjasor közvetít, mely öt lángoló lelkű evangélikus nagyunk emlékét őrzi: Apáczai Csere János, Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Reményik Sándor és Bartalis János. A református nagyok kis emlékkopjáit a szemerjai eklézsiának faragtam meg, az unitáriusokét pedig a templom lépcsőházában tekintheti meg bárki. Fejfa- és kopjamentő akcióim során nagy szorgalommal, akarattal és készséggel jutottam el Kalotaszegre is, hogy megismerhessem, restaurálhassam az ottani népi fejfákat. A vár lábánál – Szólj arról a munkáról, amit itthon, Sepsiszentgyörgyön vállaltál, hogy megmented, felújítod a református vártemplomot körülölelő emlékkopjasort, hogy megújulva várja június 22-ét, a nyár kezdetét, amikor megáldják-megszentelik. – Ez egy nagy és ugyanakkor nemes munka. Sok régi kopja megérett a megújításra. Olyanra is leltem, amelynek tetejében fészket rakott egy madárka. A mélyedést gipsszel tömték be, hogy védjék a fát. Amikor kibontottam, megtaláltam a kis fészket! Nem tolakodom a mentőmunkában. Egyelőre a gazdátlanokat újítom fel, mert már ilyenek is vannak. Nem is tudtam, hogy a kopjasorban álló síremlék Sikó Béla nyugvóhelye, aki a város rendőr alkapitánya volt, tagja a város díszpolgári küldöttségének, amely meglátogatta Turinban az agg Kossuth Lajost. Kopjafája is kuriózum, néhai Kisgyörgy Benjámin faragta, akinek az ótemetőben is több kopjafája látható. Kanyó Albert református gondnoktól tudom, ösvényt is készítenek a kopjasor előtt, hogy könnyen lehessen bejárni a köröndöt. Munkám bőven van, örvendek, hogy dolgozhatom illyefalvi műhelyemben. Most két szép faragott emléken dolgozom: mindkettő meglepetésadomány. Az egyiket a fennállásának 45. évét ünneplő Mikó-kollégiumi tánccsoportnak szántam, lányom is táncos volt, a másikat pedig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközséghez érkező holland küldöttségnek, mely nem egy alkalommal nyújtott segédkezet ennek az eklézsiának. Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy). 2014. szeptember 17.Háromszéki kalauz (A Nagybaconi medencezug és Kisbacon vidéke 15.)Látnivalóban bővelkedik ez a vidék is. Bibarcfalva Baróthoz tartozó település, a múlt század derekán fürdőhely volt borvizes stranddal és meleg kádfürdővel. A régi Borhegyi borvízforrás vizét 1880-ban már palackozták. Jelenleg két működő ásványvízpalackozó üzeme van: az egykori Baross-, később Május 1.-, jelenleg a 2-es számú egység, és egy újabb, a korszerű gépsorokkal működő 1-es számú palackozó, ahol a Bibco-ásványvizet és ásványvízzel készült üdítőket palackoznak. A Borvízpatak völgyében ősnövényi lelőhely van. Református temploma Szent László-falfestményt őriz. A Bodosi-hegy alatt mélyművelésű szénbánya működött, felette, a Várbükk nevű erdő fedte Várhegyen Tiborc várának romjait találjuk. A helységben született Bartalis Ferenc (1813–1854), a Makk-féle összeesküvés 1854-ben Sepsiszentgyörgyön kivégzett vértanúja, a szomszédos Bodosban pedig Budai József (1851–1939) a neves geológus és pomológus. Szülőházát emléktáblával jelölték meg. Bibarcfalváról piros kereszt turistajelzés mentén – a Baróti-hegység nyugati gerincén – Középajtára érünk. A Nagybacon felé tartó patakok – Köves, Kótya és Heveder – a pliocén üledékek klasszikus feltárásai, országos szinten nyilvántartott geológiai rezervációk. Nagybacon a hagyományos cserépgyártás központja. Református temploma műemlék, imaházán látható nagybaconi Nagy Vilmos emléktáblája. Temetőjében nyugszik Konsza Samu tanár, a falu szülötte, háromszéki népköltészeti gyűjtő. A falu keleti részén tör fel a Faluborvize (1), nem messze innen a Súgóborvíz (2), a Kisbaconi út mellett a Sántéri borvíz (3). A Gyerkovács patakban kénes gyógyvízforrás, a Setétpatak völgyében pedig a Kincses-barlang. Nagybaconból indul a Bodvajt és Magyarhermányt is érintő, piros ponttal jelzett turistaösvény. Kisbacon a Benedek Elek emlékét kereső gyermekek zarándokhelye. Itt van a nagy székely mesemondó emlékháza, a temetőben pedig síremléke. A falut a Csíkorra (4) és a Mitács érintésével a Likati út köti össze Alcsíkkal. A Fenyőstöve övezetében a következő borvízforrások vannak: a 2013-ban felújított Kisbaconi Rezes (5), a Kőrises I. és II. (6–7) és a Tamásné borvize (8). A Háromszék lapárusító bódéiban és a szerkesztőségben már kaphatóak a Háromszéki kalauz első fóliázott térképkockái, Kisgyörgy Zoltán 1984–85-ben a Megyei Tükör oldalain megjelent, 60 kockából álló, Hegyen-völgyön kalauz című megyetérkép-sorozatának első darabjai. A frissített, fóliázott térképvázlatokat hetente adjuk ki, de később is igényelhetőek, illetve megrendelhetőek a korábbi lapok. A fóliázott térképkockákat a 0267 351 504-es telefonon, a [email protected] e-mail címen, illetve a lapárudákban lehet megrendelni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 9.Március 10. – A székely vértanúkA Makk-féle titkos szervezkedés kezdete Az 1848/49-es szabadságharc leverése után Magyarországon bevezetik az abszolutizmust. Erdélyben öt éven keresztül terror, ostromállapot uralkodik, ezt az időszakot – az akasztások, a kivégzések, a bebörtönzések nagy száma miatt – kötélkorszaknak nevezik. E rendszer a besúgók hálózatára, a modern alapokra helyezett politikai rendőrségre támaszkodik. A magyarság egyre nehezebben tudja elfogadni az abszolutizmust, és egyre többen bíznak egy új szabadságharc kitörésében. Székelyföldön – 1851. július és 1853. október 6-a között – Makk József ezredes irányításával két titkos katonai jellegű szervezkedésre kerül sor. Az álhírek és az alaptalan derűlátás – bíznak az európai forradalmak kitörésében – megtéveszti még az emigráció vezetőjét, Kossuth Lajost is. 1851 tavaszán egy kiáltványt juttat el barátjához, Giuseppe Mazzinihez. Úgy tervezi, hogy az olasz földön állomásozó osztrák hadseregben szolgáló 30–40 ezer magyar katona, miután tudomást szerez a felhívás tartalmáról, azonnal vállalja a Magyarország szabadságának kivívásáért induló harcot. Szervezési keretek Kossuth 1851. június 25-én bízza meg Makk József ezredest az erdélyi titkos katonai mozgalom szervezésével. Makk elköveti azt a baklövést, hogy kiáltványban mozgósít az osztrák uralom ellen, így a hatóságok korán tudomást szereznek a titkos katonai szervezkedésről. Úgy tervezi, hogy településenként nyolc-tíz tagú gerillacsapatokat szerveznek, felkészülnek arra, hogy a felkelés kitörésének pillanatában átvegyék a közigazgatást, a kincstári pénztárakat, és lefegyverezzék a zsandárokat, majd a titkos alakulatok egyesülnek a hadsereggel. A szervezés mintája a Mazzini-féle „évszaki rendszer”. Magyarországot 12 kerületre, úgynevezett hónapra tagolják. Erdély három, Székelyföld egy hónapból áll. Minden kerületnek egy vezetője van. A hónapok hetekre, azaz megyékre, székekre bomlanak, majd napokra, vagyis településekre és további kisebb egységekre, órákra, percekre, másodpercekre. A legutolsó megnevezés az egyszerű katonát fedi. A titkos mozgalomba bekapcsolódó csak a felettesét, illetve az alárendeltjét ismerheti. Az utasításokat titkosírással továbbítják. A mozgalomban való részvétel elvileg kockázatmentes, hacsak a legfelsőbb vezetésbe nem kerül áruló. A nők megszervezése a férfiakéhoz hasonló, de ők virágszervezetként (koszorú, csokrok stb.) működnek. Feladatuk a futárszolgálat szervezése, a mozgalom céljainak népszerűsítése, a szabadságharc egészségügyi ellátásának megteremtése. A Török János vezette titkos mozgalom Rózsafi Mátyás republikánus újságíró 1851-ben érkezik Erdélybe. Útja a legradikálisabb régióba, Háromszékre vezet. Orbaiszéken, Teleken felkeresi Horváth Károly földbirtokost. Két héten keresztül a Horváth-kúria valóságos főhadiszállássá alakul. Háromszéket hét körzetre osztják, ezek vezetőit Horváth személyesen bízza meg. Rózsafi itt találkozik Török János marosvásárhelyi református kollégiumi tanárral, akit Makk ezredes előzetes engedélyével a székelyföldi szervezet vezetőjévé nevez ki. Török köztiszteletben álló személyiség, az egyetemet Berlinben végzi, több didaktikai könyv szerzője és a magyar szabadságharc elkötelezett híve. Székelyföldet négy hétre tagolja, amely megfelel a négy (nagyobb) székely széknek. Csíkszék élére Veress Ignác csíksomlyói páter kerül, aki nagy hatással van a csíksomlyói ifjúságra. A háromszékiek vezetője a korábban említett feddhetetlen jellemű Horváth Károly. Udvarhelyszék és Bardocszék vezetője Gálffi Mihály, Udvarhely megye közismert ügyvédje, míg Aranyos- és Marosszék irányítását Bíró Mihály kisgörgényi földbirtokos vállalja. A szervezkedésbe bevonják a közép- és kisnemességet, az értelmiséget és a városi polgárságot, de szép számmal kapcsolódnak be egyszerű földművesek is. Törökék mintegy négy-ötezer embert akarnak katonai kiképzésben részesíteni. A szervezetbe a legtöbb tagot a Gálffi vezetése alatt álló Udvarhelyszéken mozgósítják. Így például Bereczky Sándor helységparancsnok 403 hadra fogható személyt vont be a titkos mozgalomba. A szervezés ekkor túllépi az összeesküvés szűk kereteit, katonai mozgalommá szélesedik. Azonban a külföldi irányítóközpontokkal, az emigrációval való kapcsolattartás egyre nehezebb, a pénzhiány érezteti hatását, amihez még hozzájárul az osztrák titkosrendőrség kettőzött ébersége is. A mozgalom tömegbázisának növelésére Horváth Károly balavásári szőlőbirtokára, a szüret idejére – amikor nem feltűnő a nagyszámú résztvevő – megbeszélésre hívják össze nemcsak a székelyföldi, de az erdélyi és a pesti szervezetek vezetőit is. Megvitatják a különböző régiókkal való kapcsolattartás, a futárszolgálat és levelezés módját. A mozgalom azonban bármennyire eredményesnek tűnik, vesztésre van ítélve, mert kezdettől fogva a titkosszolgálat megfigyelése alatt áll. Bíró Mihály, beférkőzve Török és Horváth bizalmába, Maros- és Aranyosszék irányítójaként már augusztus derekától jelenti az eseményeket, megszerzi az évszaki rendszer működési szabályzatát és a titkos levelezések kulcsát is. Török János – a balavásárhelyi titkos megbeszélésen – elköveti azt a hibát, hogy a titkos szabályzat ellenére egyszerre tart megbeszélést a mozgalom legfelsőbb vezetőivel és Kossuth pesti megbízottjával. Szerencsére a titkos szervezési szabályok Bírót megakadályozzák abban, hogy mindenkiről adatot gyűjthessen. Mivel az osztrákok ismerik a felkelés kitörésének tervezett időpontját, hogy minél több információhoz jussanak, nem siettetik a letartóztatásokat. A nyomozás elvezet Makk ezredes bukaresti lakásához is, de nem tudják megszerezni a mozgalomra vonatkozó dokumentumokat, és Makk elfogása is meghiúsul. Az első letartóztatásokra Magyarországon kerül sor. A csíkszéki mozgalom vezetőjét, Veress Ignácot 1851 decemberében Pesten tartóztatják le, majd januárban Pozsonyban akasztják fel. 1849. január 24-én fogságba vetik a székelyföldi mozgalom vezetőit. Később még hatvan gyanúsított kerül a vádlottak padjára. 1852. június 13-án újabb letartóztatások, majd a két évig tartó kihallgatás után a szebeni hadbíróság Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt kötél általi halálra ítéli. Kivégzésükre Marosvásárhelyen a Postaréten kerül sor. A Váradi József vezette mozgalom A második katonai szervezkedés 1852 júliusában kezdődik, és Bardocszékre, Háromszékre és Alcsíkra terjed ki. Makk ezredes Váradi Józsefet – egykori negyvennyolcas huszárt – nevezi ki a háromszékiek titkos katonai szervezkedése élére. A jogi végzettségű, dévai születésű, vállalkozó szellemű, bátor és erős önbizalommal bíró fiatalember épp olyan személyiség, aki alkalmas egy új katonai szervezet megteremtésére. Szerencsére a korábbi mozgalom vezéralakja, Horváth Károly senkit nem árult el, így nem ismerik a háromszéki mozgalom résztvevőit. E mozgalom három hónappal hosszabb ideig tart, mint a korábbi, és eljut a katonai felkelés megindításáig. Váradi szervezőmunkáját a háromszéki Szotyorban kezdi, Nagy Tamásné házából irányít. Székhelyét hamarosan a közeli Zoltánba helyezi át. Váradi a hatóságok félrevezetésére Benkő Rafaelné asszony szolgájaként szerepel. Az árkosi Bálint Áronnal együtt járják a háromszéki falvakat. Felkeresik a települések bíráit, a jegyzőket. Hamarosan már katonai gyakorlatokat is tartanak, miközben kapcsolatba lépnek a csíki titkos szervezettel is. Kiépül a rendszeres kapcsolattartás a Bukarestben székelő Makk ezredessel. Ezt a bibarcfalvi Bartalis Ferenc, Szabó Áron és Bogyor Sámuel szervezi, akik borvízkereskedői útlevéllel könnyebben kelhetnek át a határon. Egy alkalommal, amikor Váradi és társai Maksán tartják a megbeszélést, az egyik résztvevő titokban jelenti nemcsak az eseményeket, de Váradi tartózkodási helyét is. A hírhedt Kovács István kapitány nagyszámú csendőrrel, rajtaütésszerűen körülveszi a Benkő-udvarházat. Váradinak és Bálintnak az utolsó pillanatban sikerül elrejtőzniük egy titkos búvóhelyen. Mivel Zoltánban már nincsenek biztonságban, a hadiszállásukat áthelyezik Mátisfalvára, Benő Miklós házába. A házigazda lelkes hazafi, hamarosan 50 főből álló szabadcsapatot állít fel, és nagy mennyiségű fegyvert szállít Bibarcfalvára, amely Váradi utolsó állomáshelye lesz. Erdővidéken sikerrel folytatják a szabadcsapatok felállítását. Végül Váradi 1853. október első napjaiban egy félszáz főnyi kis csapat élén Alcsíkba indul. A haditerv szerint a Csíkszentkirály melletti erdőségekben várják be a háromszéki és a csíki szabadcsapatokat, majd az egyesült erők meglepetésszerűen elfoglalják Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy hadipénztárait. A pénzt a sereg létszámának növelésére, felszerelésére és élelmezésére használják fel. Erre nagy szükség is van, mert a csapat élelmezése (pénz hiányában) értéktelen nyugta ellenében, rekvirálással nem megoldható, mert kiváltja a lakosság ellenszenvét. A csíkszentléleki bíró egyik ökrének rekvirálása ellentétet vált ki a falusiak és a felkelők közt. Az előzetes felvilágosítás hiánya miatt a falusiak az ökör nyomát követik, így eljutnak Váradi csapatához, csak lövöldözéssel lehet távol tartani őket. Ennek híre eljut a csíkszeredai katonai főbiztoshoz is. A kialakult helyzetben Váradi József kénytelen elrendelni a visszavonulást Erdővidékre, de útra készülő kis csapatát 1853. október 6-án egy nagy létszámú császári katonaság meglepetésszerűen körülfogja. A felkelők szétszélednek, három szekér fegyver az ellenség prédája lesz. Váradi Márkosfalvára, majd Bélafalvára menekül. Megkezdődnek a letartóztatások, a tizenhat vádlottból tizenegyen bibarcfalviak. A marosvásárhelyi hadbíróság Váradi Józsefet, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt kötél általi halálra ítéli. Váradi és Bartalis kivégzésére Sepsiszentgyörgyön az Őrkőnél kerül sor 1854. április 29-én. Mivel Bertalan László és Benedek Dániel megszöknek, csak elfogásuk után, május 27-én végzik ki őket a marosvásárhelyi Postaréten. A kegyelemben részesültek büntetése 15–18 évi várfogság. A vértanúk emléke előtt A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban március 10-ét – a székely mártírok kivégzésének napját – a székely szabadság napjává nyilvánítja. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Török Jánost, Gálffi Mihályt és Horváth Károlyt. Azóta az emlékmű és környéke zarándokhelyé vált. A sepsiszentgyörgyi őrkői emlékműnél is rendszeresen megemlékeznek Váradi Józsefről és Bartalis Ferencről. 2013 óta a Bibarcfalván állított három kopjafánál koszorúznak Bertalan László, Benedek Dániel és Bartalis Ferenc tiszteletére, csak a Pozsonyban kivégzett Veres Ignácra nem emlékeztet semmi! Mivel a vértanúk döntő többsége háromszéki, jogos igény, hogy a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, a Honvédemlékmű közelében olyan obeliszk álljon, amelyen mind a nyolc vértanú neve olvasható. Mindnyájan a székely nép szabadságáért harcoltak, megérdemlik, hogy legyen közös emlékművük, ahol szabadon leróhatjuk tiszteletünket. Vértanúhaláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az Osztrák Birodalomba való beolvasztásáról. Kádár Gyula Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 11.Gyertyás megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt. Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél. A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre. Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé. A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része. Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték." A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit. Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt. *** A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt. Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. március 11.1854. március 10-re emlékezett Márton Árpád a ParlamentbenA gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része Politikai nyilatkozatban hívta fel a Képviselőház plénumában a törvényhozó testület figyelmét kedden, március 10-én Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette azt is, hogy a Székely Szabadság-napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát. A képviselő felszólalásában emlékezett a székely mártírokra, a gyülekezési jog korlátozásáról pedig úgy vélekedett, ez nem lehet a demokratikus államrend része. Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: „Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém, meghiúsította a Makk-féle összeesküvést. Tagjait letartóztatottak és résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, és április 29-én, Sepsiszentgyörgyön kivégezték.”– hangzott el Márton Árpád képviselő felszólalásában. A háromszéki képviselő a továbbiakban ismertette a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművének történetét is, amely 1875. óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, illetve elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit. Nyugati Jelen (Arad) 2015. augusztus 15.Hegedűs Imre János: Erdővidék 4. (Szerelmes földrajz)Függetlenül a toponímiai és névfejtő magyarázatoktól, van Erdővidéken egy szójárás, szóbeszéd, amelyik a néptudat legmélyén maradt meg, s ez az ősfoglaló. Családokra mondják elsősorban, hogy ősfoglalók voltak, ami természetesen az egész magyar lakosságra vonatkozik. S hogy ez az ősfoglalás mikor következett be pontosan, vitatják a historikusok, mégpedig két táborra szakadva. Vannak, akik honfoglalás előtti székely jelenlétet és avar (hun) rokonságot tételeznek fel, s vannak, akik az Árpád-házi királyok tudatos ország-, egyház- és hadseregépítése eredményének tartják a székelység betelepítését a mai Erdély délkeleti területeire, így Erdővidékre is. Az 1200-as évek elején, II. András (1205–1235) korából már okleveles adatok vannak arról, hogy Erdővidéken falu- és egyházközösségek léteztek, a király a Diploma Andreanumban (1224), amelyben a Barcaságba telepített német lovagrend kiváltságait, jogait és kötelességeit rögzíti, határszéli falvakat említ, például Barótot, Miklósvárt, Nagyajtát. Sőt egyik, 1211-ben készült adománylevelében II. András megnevezi latinul Miklósvárt: Castrum Sancti Nicolai. A falu büszke a múltjára, 2011-ben emlékművet állítottak a 800. évforduló tiszteletére. Ez az oklevél az első írásos adat erdővidéki településről. V. István (1270–1272), IV. Béla fia, már fiatalon Erdély hercege, 1252-ben Hidvég falut Akadás fiának, Vincének adományozta. Ezt a Vincét (Bencens) tartják ősüknek a Mikó és Nemes grófi famíliák, előnevük is Hidvégi. Felsőrákos nevét egy 1235-ben keletkezett perirat említi: az erdélyi püspök és az esztergomi érsek között keletkezett peres nézetletérés. A pápai tizedjegyzékek is bizonyítják, hogy a kora középkorban rendezett magyar és keresztény élet folyt itt, Bibarcfalva 1332-ben és 1333-ban 16 régi banálist fizetett, Nagybacon Péter nevű papja 1334-ben egy verőczeit és két hatos dénárt, Nagyajta 1332-ben 10 régi banálist és két garast. Logikus ezek után a következtetés: ha a 13. század elején már virágzó falvak és egyházközségek voltak Erdővidéken (Bardocon a református egyházközösség 14. századi harangot őriz, Vargyason a régi Isten háza romjai alól rovásírásos kőtömb került elő, az lett az Úr asztala a Makovecz Imre tervezte új református templomban!), a székely lakosság betelepedése, vagyis az ősfoglalás korában, már a honfoglaláskor vagy legkésőbb a 11. században megtörtént. Azok a historikusok vallják ezt, akik elvetik a székelyek avar kori bejövetelét. Szerintük a honfoglalás után, különösen a tizenegyedik században, jelentős tömegmozgások következtek be a Kárpát-medencében, elsősorban a keleti gyepűk védelmére, a Keleti-Kárpátok vonalára rendelik a magyar királyok – többek között Biharból – a legharciasabb törzseket. (Anonymus híres gestájában Bihart kazár lakosságú vidéknek mondja!) Ennek egyik bizonyítéka éppen Nagybacon: annak északi részét még ma is Telegdi-Baconnak nevezik, és a székek kialakulásakor Udvarhelyszékhez csatolták, szemben a Barót patakán túli déli résszel, amely Sepsiszék része volt. A székelyek eredetét ezek az ismeretek sem oldják meg véglegesen. Különbözőségük, másságuk csakis társadalmi berendezkedésükben létezett, nyelvében, szókészletének összetételében, leszámítva a nyelvjárási vonásokat, nem különbözött és nem különbözik más tájegységek magyar lakosságának nyelvétől. Ha más népfajt (kabar, kazár) is sejtetnek a régi, főleg keleti források, a beolvadás olyan rég bekövetkezett, hogy a nyelvcserének semmi nyoma nem maradt. Mégis önálló etnikumnak tartották évszázadokon keresztül a székelységet (natio Siculica), s Erdély három nációját, a magyart, a székelyt és a szászt megkülönböztette a jogrendszer. Annyiban indokolt ez, hogy Székelyföldön „…a magyarság többi részétől eltérően a nemzetségek nemcsak birtokjogi szerepüket őrizték meg, hanem azt a közigazgatási és bíráskodási intézményekben formát öltő közjogi kapcsolatot is, mely az egyes nemzetségeket politikai egységbe kovácsolva tartotta az egész középkoron keresztül, sőt formailag egészen 1848-ig”. (Erdély története, I./292.) Ebben a társadalmi struktúrában, a birtokjogban, a közbirtokosságban, a közigazgatásban, a bíráskodásban keresendő a székelység mássága, s természetesen a könnyűlovassági harcmodorukban, amelyet sokkal hosszabb ideig őriztek meg, mint a magyar királyi hadsereg. Erdővidék, földrajzi zártsága miatt, különösen konzervatívnak bizonyult, még a tizenkilencedik század első felében is a királybíróknak van nagy tekintélyük, és a bíráskodás s annak végrehajtása ősrégi módon, a helyszínen történt. Bardoc faluban 1876-ig maradt fenn az úgynevezett Dulló Ház, ebben lakott a dulló, az akkori szolgabíró, és a deres az udvaron egy nagy eperfa alatt állt. A főkirálybíró csak a 16. század végén lépett a székbíró (judes sedis) helyébe. Határmódosulások, bomlások következtek be a székek közigazgatási felosztásában, a 14. század végén Miklósvár fiúszék levált Sepsiszékről, a 17. században Bardoc fiúszék Udvarhelyszékről. A kettő együtt alkotja Erdővidéket, ezért kell történelmét, földrajzát, néprajzát, szellemi életét külön vallatóra fogni, emiatt kell vállalkozni e táj, e vidék megszólítására, s ha ő is megszólít minket, boldogan merülhetünk el a kölcsönös vallomástétel misztériumában. A középkori dinasztiák magyar királyai, de később az erdélyi fejedelmek is jelentős kiváltságokat adományoztak a gyepűvédő székelységnek, mert ők, akárcsak a magyar nemesek, vérükkel adóztak, s mivel a privilégiumokat gyakran megnyirbálták, visszavonták, állandó elkeseredett harcot vívtak. A kiváltságok védőburka, kerete az önkormányzati rendszer volt, a szék jogi, katonai szerv és közigazgatási egység, egyúttal terület neve. Benkő Elek szerint a székek kialakulása már a 13. század végén megkezdődött. Itt, Erdővidéken Barcsay Ákos (1658–1661) erdélyi fejedelem uralkodása idején robbant ki az egyik véres konfliktus, a mértéktelenül megadóztatott székelyek fellázadtak, s a véres csata Köpec falu mellett, Csemerétjén zajlott, ahol a mészárlást és a csonkításokat a fejedelem testvére, Barcsay Gáspár irányította. Azóta él Erdély-szerte a közmondás: Baj van Köpecen! Mások a negyvennyolcas eseményekkel, Heydte osztrák kapitány, később őrnagy, ezredes, a hírhedt hóhérlegény vérengzésével hozzák összefüggésbe a szólást. (Állítólag ő látta utoljára Petőfi holttestét a fehéregyházi csatatéren.) Sokkal szebb és felemelőbb az az eseménysorozat, amely dicsőséges korszakunkban, 1848-ban zajlott Erdővidéken. Két vashámort is működtetett Gábor Áron, egyet Erdőfüle végében, ahol az ágyúgolyókat gyártotta, és egyet Kisbacon és Magyarhermány közelében, a Fenyős-patak mentén, Bodvajban, ahol az ágyúk készültek. Két erdővidéki csatát tüzérségi fölénnyel nyertek meg a székelyek, egyet 1848. november 30-án Hidvég–Árapatak között és egyet 1848. december 13-án a Köpec–Ágostonfalva–Felsőrákos keresztútnál. Mindkét csatában Gábor Áron irányította a tüzérséget. A Köpec melletti, ún. véczeri csata helyszínén az 1970-ben felállított emlékmű – egy gránitból kifaragott törött kard, Tornay András munkája – kegyeleti hely, itt ünneplik az erdővidékiek minden évben 1848-at. Utórezgése is volt negyvennyolcnak. Bartalis Ferencet Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt Marosvásárhelyen végezték ki, mert 1854-ben részt vettek a Makk-féle összeesküvésben. Mindhárman bibarcfalvi lakosok voltak. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 5.Magvetés és irtásMottó: Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. (Jób könyve, 27, 6.) Százhuszonöt évvel ezelőtt megjelent könyvet mutat föl dr. Nagy Lajos orvos (84). Van annyira ködös ez a mi itthoni és mostani januárunk, hogy mindenhez nyúlunk, ami világít történetünkben, el egészen máig. Jeles folyóiratunk, a Székelyföld (tavalyi, decemberi száma) adott teret ehhez a be- és fölmutatáshoz, mely dolgozatot itt mintha magam recenzálnám, igazán csak a kettős fölmutatás céljával... A könyv Koós Ferenc (1828–1905) emlékiratait méltatja. Nem sorolom megpróbáltatásait, inkább azokat a magyart és románt védő cselekedeteit, tanácsait, utasításait emelném ki, melyek nemzeti, emberi önzetlenségét példázzák mindmáig. Koós Ferenc Magyarrégenben született. A marosvásárhelyi kollégium szolgadiákját a szellem és a szorgalom röptette magasra. A bukaresti református egyházat 1815. május 14-én alapította a Küküllő megyei Sükei Imre, Koós Ferenc egyik elődje. Föl kellett emelni a Bukarestben dolgozó sok magyar munkást, szolgálólányt templomhoz, anyanyelvhez, védelem alá. Gyűjtést szervezett Konstantinápolyban, Magyarországon, Nyugat-Európában, templomot, paplakot stb. épített. Őt követte Dimény József lelkész, református temetőt vásárolt Bukarestben a várostól. Azzal vádolták, hogy Váradi József, akit majd Sepsiszentgyörgyön végeztek ki, Bartalis Ferenccel együtt, 1854-ben, nála bujkált. Koós Ferenc így ír bukaresti élményeiről: „A híres vallási türelem és szabadság e század (19. sz. – Cz. Z.) elején abból állott Bukarestben és egész Moldova-Oláhországban, hogy alkalmazkodni kellett a görög-keleti egyház szertartásaihoz, sőt, ünnepei megüléséhez... Átláttam, hogy az egyházat csakis az iskola által menthetem meg az eloláhosodástól..., iskola nélkül el fog pusztulni az egyházam.” Koós Ferenc bukaresti református magyar lelkész ezt idejében felfedezte. És most társítok, jelen szemlézésem céljának megfelelően. A mindenkori román Bukarest, el máig, ezt hamar észrevette, ma is tartja. Ahol megsemmisítik a magyar iskolai oktatást, ott elhal a közösségi lét. Koós tiszteletes Erdélyből hozatott magyar tankönyveket Bukarestbe. 1858-ban a létszám már kinőtte a régi iskolát. A román tanfelügyelő rémülten vette észre, hogy ott a szellem kimondottan magyar hazafias volt. Megbotránkozott azon is, hogy „Romániában született gyermekeknek mi magyar történetet tanítunk magyar nyelven, holott azok románok, s így román történelmet kell tanítani nekik román nyelven” (1863). Koós emlékirataiban jegyzi ezt is: „Ott, ahol jó iskoláink lesznek, nemcsak megmentjük híveink gyermekeit..., de még az eloláhosodottak gyermekeit is visszaszerezzük...” Ez is visszacseng. Koós Ferenc tiszteletes papi hivatásának tekintette az idegenségben dolgozó székely-magyarok istápolását, magyar szervezeteket, egyleteket létesített feleségével együtt. Így jött létre a Hunnia olvasóegylet is, a Magyar Temetkezési Egylet, mely szakított az ortodox szokásokkal. Lapot alapítottak, magyar színházakat fogadtak Bukarestben, ahová románok is elmentek. Koós korszerű papi lak építése helyett templomot épített a magyar közösségnek. Endre Károly vállalta a tervezését. Nyilatkoztak román szakértő építészek: „ennél szebb templom nem volt és ma sem lesz Bukarestben”. A templom még a 100 évet sem érte meg, „1959-ben az elvtársak úgymond: »«kicserélték a telket«, aztán a templomot így földig rombolták.” Ez lett a sorsa Brassóban az evangélikus magyar temetőnek is a 20. (!) század végén: talajgyaluk, buldózerek temettek. Koós Ferencet munkásságának eredményeként behívatták a külügyminisztériumba, és közölték: „a romániai református egyházak nem magyar egyházak, hanem román református egyházak”. Visszaköltözött a papunk Erdélybe, Magyarországra. 1870-ben Dévára nevezték ki a magyar román tanítóképző igazgatójának.1871-ben Budapesten sürgönyileg rendelték el, hogy a román tanulók minden tantárgyat román nyelven tanuljanak; Koós Ferenc igazgató is román nyelven tanította a történelmet és alkotmánytant. Megérdemelne egy újabb kiadást 1905 óta Koós Ferenc Életem és emlékeim című könyve – teszi szóvá dr. Nagy Lajos. Itt adjuk tovább a szót: hátha... Az elnyomás és a nemzeti önvédelem ma is időszerű! Czegő Zoltán. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. március 8.Egy nemesasszony a haza szolgálatábanA Makk-Várady-féle összeesküvés és a sepsizoltáni Benkő-kúria Az Olt folyó völgyében, a Gidófalva és Sepsibodok között rejtőzködő kis székely falu, Sepsizoltán értékes műemléke a Benkő-kúria. Mai tulajdonosa, a Zágoni család az épületet helyre kívánja állítani, és múzeumot szeretne berendezni benne. Ugyanis a kúria fontos események színhelye volt az 1850-es évek elején, a Bach-korszakban. Úrnője, Benkő Rafaelné e házban rejtegette a Makk-féle összeesküvés háromszéki vezetőjét, Várady Józsefet, és támogatta őt hálózata kialakításában. Az országos műemlékké nyilvánított, 1832-ben épült kétmenetes kúria arányaiban, formavilágában még jelenleg, kissé romos állapotában is legteljesebben képviseli a háromszéki udvarház-építkezés hagyományait a klasszicizmus korában. Építtetői – egy keresztgerendába vésett felirat alapján – nemes altorjai Benkő János, felesége, Bara Mária és fia, Benkő Rafael voltak. Benkő Rafaelné, leánynevén dálnoki Lázár Rozália, Lázár Mihály huszárszázados húga, rajongott a 48–49-es eszmékért, Magyarország és Erdély szabadságáért. Az 1849-es háromszéki harcok idején zászlót hímzett a 85. székely zászlóaljnak – ezt ma a Hadtörténeti Múzeumban őrzik. 1852-től bátran vállalt szerepet a Makk-féle összeesküvésben is. Rejtekhely a kúria a falában Várady József 26 éves bánpataki, Hunyad megyei ügyvédet, huszárszázadost Kossuth Lajos megbízottja, Makk József volt honvéd ezredes küldte bukaresti székhelyéről Háromszékre, az osztrák uralom megdöntésére irányuló székelyföldi összeesküvés ottani hálózatának kialakítására. Tevékenységét Várady a marosvásárhelyi központi összeesküvés lebukása után, 1852-ben kezdte. Ehhez nagy vakmerőségre és makacsságra volt szükség, amivel ő rendelkezett is. Sepsizoltáni tevékenységéről a következőket írja Bálint Áron 48-as honvéd, akit Benkő Rafaelné adott Várady mellé segítőnek, szolgának: 1852 július utolsó napjainak egyikén… az öreg udvarbíró bejött hozzám, és így szólt: – Te Áron, én az éjszaka egy magyar tisztet vezettem be az udvarba, a kenderesen át. – Látta magukat valaki? –kérdeztem. – Senki sem. – Jól van – folytattam, nekem kend megmondhatja, hogy kit vezetett be, de másnak ki ne fecsegje, mert asszonyostól együtt felakasztják. Harmadnap Benkő Rafaelné hozzám jött az istállóba, és így szólott: Áron, a kapukat ezután este 9-kor magad zárd be, és a kulcsokat hozd fel hozzám, hogy hírem nélkül senkit be ne bocsássatok. Így is történt. Pár nap múlva felhívatott az asszony, és azt parancsolta, hogy csináljak egy jó rejtekhelyet. – Minek azt? – kérdezém kíváncsian. – A szegény Várady itt van – mondá az asszony –, mint emisszárius jött be Törökországból, és nekünk jutott a feladat, hogy gondját viseljük. – Hát kicsoda ez a Várady? – kérdezém. – Egy előkelő családból való fiú Hunyad megyéből, Bányapatakáról, aki mint huszárszázados szolgált a magyaroknál. Ezt megtudva, többet nem kérdezősködtem, hanem hozzáfogtam a rejtekhely kialakításához, mégpedig kettőnek, melyeknek később hasznát is vettük. Az egyiket az árnyékszékbélés mögötti falba, jobb és bal felől, a másikat egy ágy alatti padló alá. A két rejtekhely elkészülvén, Várady elkezdte hálózatépítő tevékenységét. Mindenekelőtt egy biztos levélhordó embert kellett szereznünk, és bibarcfalvi Borbáth László úr közbenjárására nem egyet, hanem hármat is kaptunk, úgy mint bibarcfalvi Szabó Áront, Bartalis Ferencet (ez utóbbit később Váradyval együtt Sepsiszentgyörgyön végezték ki) és Bogyor Sámuelt, kiknek feladatuk volt a leveleket Bukarestbe Makk ezredeshez szállítani… Ezzel a levelezés Várady és Makk között megkezdődött. Makk arra buzdította Váradyt, hogy mindenáron pénzt teremtsen, és küldjön neki. Akkoriban azonban mindenhez lehetett jutni, csak pénzhez nem. Annyira, hogy Váradynak nem volt egyetlen krajcárja, hanem Benkőné asszony tartotta benne a lelket…” Szabadcsapat szerveződik Később Várady beteg lett, és Baróton gyógyították meg. Majd visszatért Sepsizoltánba, de addigra az egyik beszervezésre kiszemelt személy feljelentette. Egy nap, amikor Benkő Rafaelné éppen Dálnokra kocsizott, Kovács sepsiszentgyörgyi rendőrkapitány razziát tartott a kúriában. Bálint Áron így ír erről: „A rejtekünkbe szépen becsúsztunk. Onnan hallottuk jól, hogy Kovács kapitány a törvény nevében az egész épületet felkutatni szándékozik. Össze is kutattak mindent, még a párnákat is egyenként kikutatták, de eredmény nélkül. Éppen közvetlen a rejtekünket takaró ajtó között megállván, Kovács kapitány így szólott: – Itt valahol rejteknek kell lenni! Igaza volt, mert ha hosszadalmasabban állott volna az ajtó között, még a szívünk veréséről is észrevehetett volna minket az ajtó bélése között. Kovács kapitány nem találván meg, akit keresett, a csendőrökkel eltávozott, és mi előjöttünk rejtekünkről. Azonban néhány óra múlva hallottuk, a szakácsné és a cselédek keservesen sírnak, hogy a nagyságos asszonyt a csendőrök elfogták, és Kézdivásárhelyre vitték, ami valószínűleg Dálnokról jőve, útközben történhetett”. Így aztán Várady és Bálint Áron a továbbiak során még rejtekükben sem érezhették magukat többé biztonságban. Kénytelenek voltak távozni Sepsizoltánból. A szervezés Bibarcfalván folyt tovább. 1853. október 2-án Várady József ötvenfőnyi szabadcsapata élén Bibarcfalváról Csíkba indult. A terve az volt, hogy a csíkszentkirályi erdőben bevárja a reményei szerint Háromszékről és Csíkból érkező csatlakozókat, majd megtámadja a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi adóhivatalokat, a pénztárakból szerzett pénzzel növeli és erősíti az önkéntes alapon szerveződő székely haderőt, amit aztán egyesít a külföldről várt, Makk ezredes által vezetett sereggel. Útban az Őrkő felé Azonban mindez csak vágyálom volt. A csapat tagjai egy élelmezési célból történt ökör-rekvirálás miatt összetűzésbe keveredtek a csíkszentkirályiakkal, akik számára ismeretlenek voltak az ő céljaik, és közönséges rablóknak nézték őket. A csíkszentkirályi bíró jelentette az esetet, így a csíkszeredai katonai kerület parancsnoksága tudomást szerzett a portyázók jelenlétéről. 1853. október 6-án katonaság vonult fel a szabadcsapat ellen, amely a meglepetésszerű, nagy túlerejű támadás nyomán feloszlott. Várady és bajtársai fejére az osztrák hatóságok magas vérdíjat tűztek ki. Hamarosan kézre is kerültek. Őt és elfogott társait több hónapos vizsgálat nyomán, 1854. április 6-án a marosszéki törvényszék halálra ítélte. Az elítéltek közül többnek –így az eseményeket később leíró Bálint Áronnak is – a bécsi udvar kegyelemből 18 év sáncfogságra változtatta az ítéletét, ezt a büntetést nehéz vasban kellett letölteniük. Négy halálos ítéletet végrehajtottak. Várady Józsefet 1854. április 29-én Sepsiszentgyörgyön végezték ki. Az őrkői vesztőhelyre vezető út során az egykori huszárkapitány vidáman beszélgetett a mellé adott pappal. Egy szemtanú szerint katonás léptekkel felment a bitófához vezető lépcsőn, és szorosan a faoszlop alá állva várta, hogy a hóhér a kötelet a nyakába tegye. Benkő Rafaelné három év fogságot szenvedett. Várady és Bálint Áron elfogásukkor még idejében össze tudtak beszélni, és mindketten hallgattak róla a vizsgálat során. Ha nem így cselekszenek, az asszonyra sokkal súlyosabb büntetés várt volna. Akár veszélybe kerülhetett volna élete is, hiszen komoly szerepet vállalt az összeesküvésben. Benkő Rafaelné a szabadulása után is mindvégig a magyar szabadság híve maradt. Élete vége felé bátyjával, dálnoki Lázár Mihály negyvennyolcas huszárszázadossal együtt Aldobolyba költözött, de halála után visszaszállították Sepsizoltánba, és a családi sírboltba, férje mellé temették. --- Benkő Rafaelnéről, illetve a tragikus történetről, a huszárszázados és a szabadsághős nemesasszony kapcsolatáról a nép körében romantikus elképzelések is születtek, amelyek balladák formájában terjedtek. A székely lányok többek között a következő szomorú dalokat énekelték egymás között: Rofajiné (Benkő Rafaelné) „Várom, várom, addig várom, Míg szememre jön az álom, Ha szememre jön az álom, Ajtóm-kapumat bezárom. Váradit is kieresztem, Széket adok, leültetem, Míg panaszim elmesélem, Jó hajnalban felserkentem, S egy pár csókkal eleresztem.” Ballada Várady József elfogásáról Tüzet fúj a pejparipa, Úgy vágtat egy tiszt úr rajta. „Hová, hová, hadnagy uram?” „Lovagolok, édes fiam!” „Ez sem igaz, hadnagy uram, Aki megyen lovagolni, Egy-két legényt viszen az csak, Itt pedig van tizenkettő.” „Egy pajtásom bujdokol itt, Azt indultam megkeresni. Nagyot vétett urak ellen, De én hozom a kegyelmet. Nem tudod-e, merre leve? Váradi az igaz neve.” „Hogyne tudnám, hogyne tudnám! Ott, a falu felső végén, Lakik az ő violája, Leghamarabb ott találja.” Hadnagy uram tovább halad, Pásztorlegény úton marad. A kicsi ház ott fehérlik, Abban lakik Rofajiné, A Váradi szeretője, Most is ott vagyon mellette. „Szép jó estét, Rofajiné!” „Adjon Isten, vitéz uram”! „Udvarodon van-e vállú? Ihatnék a kis pejlovam!” „Ha ihatnék, megitatom, Ha ehetnék, megetetem.” Megy a hadnagy a szobába, A Váradit ott találja. „Add meg magad, te gazember!” A katonák megrohanják, Kezét-lábát megvasalják. Hát ez a fa miféle fa, Hogy betűjel sincsen rajta? Ez a fa bíz aféle fa, Váradit akasztják rajta. Fiúk, lányok, ügyeljetek, A németnek ne higgyetek! Mert a német csúffá teszen, Akasztófa alá viszen.” Benkő Mihály. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. április 27.Elfeledett vértanúkA bibarcfalviak áldozata nem volt hiábavaló Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után az osztrák önkényuralom ellen kibontakozott ellenállási mozgalomban szép számban vettek részt bibarcfalviak. Köztudott, hogy a titkos katonai szervezkedéseket felgöngyölítették, tizenegy bibarcfalvi került a vádlottak padjára, közülük hármat 1854-ben kivégeztek. Szombaton rájuk emlékeztek a falu iskolája előtt állított kopjafánál. A megemlékezésen kevesen vettek részt. A Történelmi Vitézi Rend Bardocz- Miklósvárszéki törzsének tagjai és a bibarcfalvi Gyöngyvirág Nyugdíjas Egyesület néhány képviselőjén kívül alig volt más megemlékező. Ez annak is tulajdonítható, mint azt Szabó Miklós, a vértanúk emlékére három évvel ezelőtt kopjafát állító rend tagja megfogalmazta, hogy bár az aradi és a bibarcfalvi vértanúk között mindössze számbeli különbség van, hiszen ugyanazon eszmékért harcoltak mindnyájan, a bibarcfalviakra valahogy mégis fátylat borított a történelem. A megemlékezésen a Történelmi Vitézi Rend Bardocz-Miklósvárszék törzsének székkapitánya, Bartha Imre mondott beszédet. Felelevenítette a 165 évvel ezelőtt indult ellenállási mozgalom részleteit, elmondva, hogy az 1848–49-es szabadságharc leverése után Erdélyben ostromállapot uralkodott, mely időszakot, a nagyszámú akasztások miatt, kötélkorszaknak is nevezik. E rendszerben bontakozott ki az ellenállás, kereteiben 1851 és 1853 között Székelyföldön két titkos, katonai jellegű szervezkedéssel. A bibarcfalviak az 1852 júliusában kezdődő, Bardoczszékre, Háromszékre és Alcsíkra kiterjedő második, a vezetője után Váradi József-féle mozgalomként ismert szervezkedésbe kapcsolódtak be. A szervezkedést 1853. október 6-án számolják fel, letartóztatva tizenegy bibarcfalvi polgárt is. Hármat közülük, Bartalis Ferencet, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt halálra ítélnek. Bartalist Váradival együtt 1854. április 29-én végzik ki, aztán május 27-én Bertalant és Benedeket is. A többieket 15-18 évig tartó várfogságra ítélik. „A célért életüket adták, vértanú haláluk nem volt hiábavaló, mert az osztrák abszolutista kormányzat lemondott Magyarországnak az osztrák birodalomba való beolvasztásáról” – fogalmazott Bartha. Továbbmenve megállapította, hogy az osztrákok által egykor ránk gyakorolt nemzetsorvasztó politika ma a román nacionalista megnyilvánulásokban éled újra. Nyíltan ki kell állnunk ezek ellen, természetesen ma már nem fegyverrel, hanem a békés tiltakozás eszközeivel. Sajnos, mai ellenállásunkban magunkra vagyunk utalva, még az erdélyi magyar politikusokra sem számíthatunk. Ők is csak választási mézesmadzagnak használják a jogaink, autonómiánk kiharcolása érdekében írt és elmondott kortesbeszédeiket. A magyar széthúzás, marakodás újkori történelmét éljük, pedig eljött az utolsó óra. Ha ezt elszalasztjuk, már nem lesz szükség sem erdélyi magyar politikai pártra, sem erdélyi magyar politikusra – állapította meg. A megemlékezést Virág Piroska, Urák Tímea, Molnár Kinga Regina és Domokos Balázs szavalatai, valamint Lakatos Ágnes éneke színesítette. Böjte Ferenc Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
